18 júl 2011
1. Bevezetés
Valamikor 2-3 éve már jártam itt a blogolj.net-en, de valami annyira elmászott a beállítások között, hogy semmilyen belinkelt videó nem volt hajlandó futni, még sablon változtatást követően sem. Akkor elvándoroltam egy másik szolgáltatóhoz, ahol idén év elejéig írogattam is néha hosszabb, néha rövidebb, volt hogy komoly, de gyakran komolytalan kis szösszeneteket.
Most így félév kihagyás után ismét klaviatúrát ragadtam…bár az közel sem biztos, hogy ott folytatom, majd ahol abbahagytam. Nem vagyok sem grafomán és sem olyan típus, aki mindig és mindenről megírja a véleményét. Csak néha jól esik magamon kívül tudni, azt ami már belülről meglehetősen feszít, feszélyez.
Na és persze kontroll. Utólag visszanézni, hogy adott témában milyen fejlemények voltak, változott-e a nézetem, vagy éppen csak igazam volt-e egy-egy feltételezésemben, kicsiny agyam által kreált véleményemben.
Egyértelműen a egoblog a formátum. Na nem azért, mert rólam szól. sokkal inkább mert fenntartom magamnak a jogot arra, hogy a nemtetsző megnyilvánulásokat gondolkodás és indoklás nélkül moderáljam. Elvégre ez az én blogom, vagy mi a szösz!